A történeti hűség kedvéért muszáj vagyok kicsit távolabbról indítani ezt a posztot, egyrészt mert sok idő telt el az előző bejegyzés óta, másrészt pedig egyelőre le kellett álljak a hajdinaliszttel (amit legalább akkora csapásként élek meg, mint a kávé elhagyását).
Mindkét kényszerű lépés ugyanarra vezethető vissza: menet közben problémám támadt a hisztaminnal. Illetve pontosabb, ha úgy mondom, hogy a fennálló bajaim jelentős százaléka a szervezetembe étellel bevitt hisztamin lebontásának képtelenségéből adódik, amire csak mostanában derült fény. Őrület, hogy mik össze nem függnek az ember mikrobiomjával!
A hisztamin sokak számára ismerős lehet, főleg a különböző pollen- és ételallergiák miatt. Amikor az immunrendszer felfokozott választ ad bizonyos anyagokra, az többek között nagy mennyiségű hisztamin felszabadulásával jár, és ez klasszikusan szemviszketést, torokkaparást, orrfolyást- és dugulást, rosszabb esetben csalánkiütést, ödémásodást okoz.
Kevesen tudják azonban, hogy többlethisztaminhoz nem csak ilyen módon lehet jutni. Sokáig engem is zavarba ejtett, hogyan produkálhatom a fenti tüneteket ismert allergia nélkül úgy, hogy közben szorgosan szedem rá gyógyszert – de aztán kiderült egy s más, például hogy kritikusan kevés deamino-oxidáz (DAO) enzimet termel a szervezetem, ami éppen az étellel bevitt hisztamin lebontásáért felelne. Esetemben ez az enzim kb. ugyanolyan hiánycikk, mint a laktózérzékenyeknél a laktáz.
De azt sem tudtam például, hogy akinek diszbiózisa van, annál előbb vagy utóbb óhatatlanul is felüti a fejét ez a kellemetlen kis “melléktünet”, hiszen bizonyos túlszaporodott patogén baktériumok önmagukban is termelnek hisztamint (elnyomva azokat a hasznos törzseket, amik viszont elősegítenék a DAO termelődését). Nem csoda tehát, hogy az én poharam a legapróbb diétahibától is túlcsordul.
Merthogy időközben a millió dolláros kérdésre is megérkezett a válasz (dobpergés): az IBS-es tüneteim hátterében valójában egy középsúlyos diszbiózis és egy jó kis kontaminált vékonybélszindróma állnak. És hogy ez miért jó hír? Mert ezek a betegségek gyógyíthatók! Egy szó mint száz, ha megszüntetem a mögöttes okokat, akkor elvileg a hisztaminózis is megoldódik, de addig is igyekszem kímélő dolgokat enni. (Ha valakit bővebben érdekel a téma, annak ajánlom ezt a blogot.)
És ezzel akkor vissza is kanyarodtunk a köleslisztes zsemléhez. Szükségem lett ugyanis valami olyan kenyérfélére, amiben – őszinte bánatomra – nincsen sem hajdinaliszt, sem pedig élesztő, mert a hisztaminszegény diétában azt sem szabad enni. Ekkor jött szembe az egyik beles csoportban ez a remek kis recept, amit nagyon megszerettem; sokszor elkészítettem már, szeressétek hát ti is!
Köleslisztes zsemle (élesztő nélkül)
Előkészület: 15 perc │ Sütési idő: 50 perc │ Összesen: kb. 1 óra
Hozzávalók (kb. 5 db nagyobb zsemléhez):
- 150 g kölesliszt
- 25 g rizsliszt
- 1 tk só
- 0,5 csomag sütőpor
- 20 g útifű maghéj
- őrölt rozmaring, ízlés szerint (elhagyható)
- 300 ml langyos víz + 0,5 ek citromlé
Elkészítés:
- Összeöntöm egy tálba a száraz hozzávalókat, és jól eloszlatom őket egymásban.
- Hozzáadom a citromleves vizet a száraz keverékhez, és határozott mozdulatokkal összedolgozom a masszát. (Ha nincs otthon citromom, akkor némi aszkorbinsavat szoktam a vízhez adni.)
- Pár percig hagyom, hogy az útifű maghéj megszívja magát nedvességgel, közben néhányszor keverek a tésztán.
- Evőkanállal vagy kókuszolajos kézzel gombócokat gyurmázok a tésztából, és sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezem őket. Nem muszáj lelapítani a tetejüket, valamennyire szét fognak terülni maguktól.
- Előmelegítem a sütőt 190 fokra (légkeveréssel).
- Sütés előtt forró szódabikarbónás vízbe mártom a gombócokat fél percre, ahogyan azt a bajor zsemléknél szokás. (Egy liter vízhez 1 ek szódabirkabónát adok, és forrásba hozom a keveréket.) Lecsepegtetem, és visszahelyezem a őket a tepsibe. Nem kell kétségbe esni, ha ezen a ponton gyűrött kis grízgombócokra hasonlítanak a zsemléink – sütés közben ki fognak simulni!
- 50 percig sütöm őket a 190 fokon.
- Ha sütés után hagyjuk a zsemléket rendesen kihűlni, akkor nem lesz vizes érzetű a kenyérbél. Légmentesen záródó dobozban másnapig eláll, nem szárad ki és nem lesz kemény a héja.
