Emésztőszervi betegséggel nem könnyű együtt élni. Nem is akarom szépíteni: az esetek többségében egy kérdőjelekkel teli, nehezen menedzselhető állapotról van szó, amit gyakran kísér szorongás, félelem. Ahogy feláll a diagnózis, az addigi életvitelnek általában annyi – a gyógyulás érdekében több éves, évtizedes táplálkozási szokásokat vagyunk kénytelenek feladni, és ez olyan gyökeres változást jelent egy ember (és a közvetlen környezete) életében, hogy nem véletlenül aposztrofálják sokan inkább életmódváltásként a folyamatot.

Az IBS-re mindez különösen igaz. Olyan kevés információ áll rendelkezésre a betegség pontos okával, kialakulásával kapcsolatban, hogy egyelőre még csak tüneti kezelés lehetséges (ennek egyik módja az alacsony FODMAP tartalmú étrendre való áttérés, amiről bővebben itt olvashattok), ráadásul a helyzetet tovább bonyolítja, hogy gyakran más emésztőszervi probléma kísérőjeként jelentkezik. Jó példa erre az én esetem: fogalmam sem volt arról, hogy valójában összetett ételérzékeny vagyok, éppen ezért nem is tartottam semmiféle diétát. Tudtomon kívül bombáztam a testem olyan ételekkel, amiket zömmel egészségesnek gondolunk, de a szervezetem úgy és abban a formában nem tudott velük mit kezdeni. Végül odáig fajultak a dolgok, hogy tanácstalanságomban már szinte semmit sem mertem megenni, és ilyenkor jön ám csőstül a baj, mert a mostoha körülmények között kínlódó belekben törvényszerűen zavart szenved a tápanyagok felszívódása, a szervezet ellenálló képessége meg szépen lassan elindul lefelé a lejtőn...

Enni viszont öröm. Még akkor is, ha közben szigorúan meghatározott étrendet kell betartani. Ennek jegyében a "Kezdetek" menüpont alatt személyes tapasztalatokról, általam kedvelt praktikákról tervezek beszámolni. Lesz szó alapanyagokról, bevásárlásról, szükséges konyhai eszközökről, tárolási tippekről, egyszóval mindenről, ami segítségemre volt az elindulásban. Ízelítőül pár gondolat:

• A mai napig óriási segítséget jelent, hogy hordok magamnál tiltólistát. A kerülendő, magas FODMAP tartalmú ételek jegyzetét elmentettem a telefonomba, így bárhol, bármikor puskázhatok belőle. Később megosztottam ezt a listát a hozzám közel állókkal is, mert szerettem volna támpontot adni nekik abban, miként lehetnek rám tekintettel.
• Nulladik lépésként nagytakarítást végeztem a konyhában, és eltávolítottam minden olyasmit, amit nem kívántam megenni a továbbiakban. A feleslegessé váló, egyébként kifogástalan állapotú élelmiszereket összegyűjtöttem, és elajándékoztam.
• A táplálkozási napló vezetését, illetve önmagam megfigyelését a diétával sem hagytam abba. Sőt! Most méginkább szükségem van rá, mert a FODMAP-lista ugyan már elsőre is remek kapaszkodónak bizonyult, mégis kiegészítésekkel kellett élnem vele kapcsolatban.

És végül, de nem utolsó sorban azt tanácsom (bár elhatároztam, hogy tartózkodni fogok az ilyen egzakt kijelentésektől), hogy ha bárki azon kapja magát, hogy az étkezések kezdenek örömteli alkalmak helyett stresszforrássá válni, akkor minél hamarabb keressen fel egy jó gasztroenterológust vagy belgyógyászt! A diagnózis felállítása általában hosszadalmas és fárasztó folyamat, de enélkül nem lehet a megoldás útjára lépni. Szigorú diétát egyébként sem javallott szakorvosi, dietetikusi konzultáció nélkül tartani, mert hiánybetegségek kialakulását kockáztathatjuk vele. Az egészség nagy kincs, vigyázzunk magunkra!